Páros Verseny - 2016. Február
Szeretettel köszöntök mindenkit igy az idei első páros versenyünk után!
A mezőnyt nézve a legerősebb versenyen vagyunk túl, amin ismét a Hegyi testvérek taroltak ugyan, de ezúttal jobban meg kellett izzadniuk (igaz nem a döntőben). Akadt viszont 5 hölgy jelentkező, igy lett két női pár és egy vegyes. Na veselkedjünk neki!
A szokásos Szombat délután 1 órai kezdettel belecsaptunk a tornába (lecsó nem volt), és természetesen hölgyekkel kezdtük az illendőség kedvéért. Kővári Irina és partnere Ötvös Andi nagyon szépen helytálltak életük első versenyén, raboltak is pár gémet ellenfelüktől: Pécsi Rékától (aki Andi lánya bájdövéj) és Lénárt Timitől. Ők továbbjutva Pistiékkel kerültek szembe (Kokavec és Horváth) akiket majdnem megcsiptek az első setben de aztán kifogyott a puskából a lőszer. Pistiék se sokáig örülhettek ennek ugyanis eztán Dudás Fanni és Korecz Ricsi ellátták a bajukat a főtábla első körében. Úgy tűnt, hogy őket a 3. helyen kiemelt Hamsik Gabi/Kádár Barna kettős sem fogja tudni megállitani, de azért végül csak sikerült ha nehezen is. Ricsinek szomorkodnia azonban semmi oka, hiszen a verseny (sőt talán az egész versenysorozat) pontját ütötte: egy "klasszikus" lábközötti elütéssel kivivta a sátor vastapsát és Hamsik Gabi elismerését. A selejtezőben a Király Béla/Patkó Lajos vs Kass Robi/Csernus Zsolt hozott nagy küzdelmet még. Ebből az utóbbiak jutottak fel a táblára, ahol azonban belefutottak a késbe: Hári Peti/Gombás Tibi hozta amit kellett bár azért nem ment olyan könnyen. Volt még a qualiban egy szép kis testvéries meccs is a Dobos és a Tölgyes fivérek között. Ezt is az utóbbi duó hozta, majd a főtáblán egy igen erős ellenfelet kapva végül ők is elvéreztek. Meg kell hagyni szépen helytálltak a fiúk, és nem is játszottak rosszul, de Feke Misi és Paulik Gyuri könyörtelen volt. Ezt a tulajdonságukat viszont nem sikerült átmenteniük a következő derbiükre, igy a 4. kiemelt Szabó Miki/Körmöczi Csabi kettősnek sikerült megállitania őket. A selejtező utolsó és egyben legkeményebb meccsén az esélyesebbnek tartott Kokavec Zoli/Gáspár Laci kettős vérzett el Kovács Peti és Mészáros Csabi ellen. Petiék ezután szintén nehéz ellenfelet kaptak Magyar Dávid és Simon Gyuri személyében, de ezt a meccset már csak másnap játszották le.
Vasárnap tehát Dávidékkal kezdtünk, Petiék után a múltkori versenygyőztes Hegyi testvéreket kellett volna megállitaniuk. Az első set simán Hegyi Zoliéké lett, de a 2. igen kiélezettre sikeredett: röviditésben Dávidéknak meglett a forditás, majd a super tiebreak-ben Hegyi Zoli megrázta magát (igy a mackóalsót felváltotta a rövidgatya) igy 10-3-ra behúzták végül a derbit. Utána az elődöntő forgatókönyve nagyon hasonló módon alakult: sima első set, majd kinkeserves 2. set, amiből ezúttal nem lett tiebreak és megnyerték 7/5-re Zoliék. A felső ág először az első kiemelt Mayer Laci/Horváth Csabi meccsével vette kezdetét. Viszonylag könnyedén legyőzték a Hári/Gombás duót, majd az elődöntőben a Hamsik/Kádár kettős ellen már ők is elvéreztek. A versenyen szinte minden meccs nagyon szoros és szinvonalas volt, ezt most a döntőről nem mondhatom el. Hegyi barátaim valósággal átgázoltak szegény Gabiékon, igy bezsebelhették 2. versenygyőzelmüket nálunk.
A 3. helyért vivott küzdelem ezúttal (is) elmaradt, ellenfél hiányában Szabó Miki és Körmöczi Csabi örülhetett, amint ez az alábbi képen látszik is.
A következő hétvégén - konkrétan Szombaton - pedig lement a szokásos vigasz 6 pár jelenlétével. Ezt a Kokavec tesók húzták be, először Benkő Patrikot és Szanyó Karcsit, a döntőben meg Malek Zolit és Kucsa Ervint gyűrve le.
Ezzel kifújt Februárra a páros, de még lesz egy Egyéni Verseny a hó utolsó hétvégéjén, azaz 27-28-án. Köszönöm a lelkes részvételt újfent, addig is kellemes fejlődést!
Fenyő