Páros Verseny - 2015. Február

Szeretettel köszöntök mindenkit ismételten igy a tél vége felé közeledve!

 

Február 7-8-án zajlott le ugyebár az idei év első páros versenye, majd ezt követte rá egy hétre - azaz 14-én - a vigasz. Ahogy az lenni szokott kezdjük az elején: Február 7. 14:00-kor kezdődött el a sárga bogyók csapkodása.

 

16 pár vett részt a versenyen, ezek közt megintcsak sok új arccal. Bátran kijelenthetem most már, hogy a legerősebb páros versenyen vagyunk túl, még a selejtezőben is nagyon komoly meccsek zajlottak le, ahol 8 pár dulakodott azért hogy a főtáblára kerülhessen, ezek között szerepelt a Budai Sándor/Sztankai Laci duo is. Laci Veszprémből jött hozzánk, nagy utat tett meg és nem szivesen akart rögtön hazamenni, igy első ellenfelüket (Sipos Ányos/Pázmándi Peti) ha nem is simán de sikerült megverniük 3/6 6/1 (4)-re. A főtáblán már beleszaladtak a klub legkiélezettebb késébe: Horváth Henrik tanitványával - Jánosi Lucával - gyorsan véget vetettek a további álmaiknak. A selejtező következő mérkőzése már kevésbé volt ilyen barátságos. Király Béla és Ádám Laci nézhetett farkasszemet Máthé Andrissal és Géczy Tamással. A derbit az utóbbiak nyerték 6/1 7/6-ra. A meccsen volt egy kis feszkó, erre bővebben most nem térnék ki, aki ott volt jól szórakozott. Sajnos másnap nem tudták folytatni a versenyt a győztesek (betegség miatt), igy a Magyar Dávid/Dudás Csabi kettős "ingyen" mehetett a legjobb 8 közé, egyenesen a Szabó Miki/Kocsis Bence karjaiba. Szombat délután 5 órakor került sor a megmaradt két quali meccsre:

A Hári familia búcsúztatta a selejtező egyetlen vegyespárosát, Csernus Zsoltot és Garamvölgyi Erikát, 6/3 6/3-as arányban. A frissen összeállt pár, a Halmy Zsolti, Seltenreich Győző duo meglepően jól összeszokott ennyi idő alatt és bitang szoros mérkőzésen sikerült felülkerekedniük a Kokavec Pisti/Albert Gabi pároson 4/6 6/4 (8) arányban. Szombaton még lezajlott 2 mérkőzés a főtáblán, pontosabban fogalmazva: egy ágnak sikerült bemennie az elődöntőbe. Az előbb emlitett Halmy/Seltenreich kettős kikapott szintén kiélezett küzdelemben a Mayer Laci/Kokavec Zoli pártól 2/6 6/1 (6)-ra. Laciék ezt követően a verseny 3. kiemeltjével kerültek össze: Paulik Gyurival és Szieber Zolival. Nem volt sima meccs, de nem volt kérdés aznap hogy ki jut tovább: Gyuriék hozták a papirformát és belőtték magukat a legjobb 4 közé.

Vasárnap 13:00-kor folytatódott csépelés, méghozzá a korábban már emlitett Horváth/Jánosi páros bemutatkozásával. Rapid győzelmük után jött a feketeleves: az első kiemeltek -  Pusztay Szabin és Sipos Andris - személyében. A titánok először tették tiszteletüket itt nálunk, feladva a leckét ezzel a többieknek. Az első meccsekün Henrikék ellen 3 gémnél többet nem buktak, majd a Paulik/Szieber páros ellen sem jöttek komolyabban zavarba: 6/1 6/3.

Eközben az alsóágon szintén folyt a vér. Szabó Miki, Kocsis Bencével karöltve a Magyar/Dudás duót győzték le nagy nehezen 7/5 6/2-re, majd az elődöntőben pedig a Hamsik Gabi/Kádár Barna páros ellen arattak érdekes győzelmet. Sokáig úgy tűnt hogy nagyon sima meccs lesz, az első set 6/0 lett, majd ebből szépen kikerekedett egy tűzforró második set. Itt végül sikerült Mikiéknek 7/5-re behúzni a meccset, de nem sokon múlt hogy nem borult fel az asztal. Pár szót még a Hamsik Gabiék ágáról. Az elődöntőbe jutásért a Körmöczi Csabi/Németh Tünde párossal kellett hogy megküzdjenek. 6/4 6/3-ra nyertek, ami viszonylag simának tűnik ugyan, de valójában egy fordulatokban gazdag, abszolut ki-ki mérkőzés volt. Tündiék amúgy a selejtezőből feljutott Hári Peti/Hári Balázs - apa-fia - párt verték el 6/0 6/1-es arányban.

A 3. helyért vivott küzdelemben a Paulik Gyuri/Szieber Zoli duo bizonyult jobbnak, és 6/3 6/1-re verte a Hamsik Gabi/Kádár Barna kettőst.

A döntő pedig ismét méltó volt nevéhez. Szinvonalas, izgalmakkal és fordulatokkal teli. Az első setben egy hajszállal de jobbak voltak Szabinék, végig ők mentek elől és ők irányitották a játékot is. Nem igy a másodikban: úgy tűnt kivülről hogy kissé kiengedtek, ez pedig (majdnem) végzetes hiba volt (főleg) Mikiék ellen. Igy a fiatalok gyorsan el is bukták a játszmát 6/2-re, és már-már úgy tűnt nem tudnak ebből felocsúdni többé. A super tiebreakban is 8-6-ra vezettek a fótiak, de 2-3 apró hiba folytán a szerencse végül a titánok mellé állt és 10-8-ra behúzták a röviditést, igy ezzel megnyerve a versenyt.

Február 14-én, egy nap alatt lebonyolódott a vigasz is, 6 pár részvételével. Este 6-kor kezdődött a móka 2 pályán. Az egyiken egy vegyespáros mérkőzés folyt, amit a Csernus Zsolt és Garamvölgyi Erika nyert a Gódor Norbi/Lázár Timi páros ellen 6/0 6/1-re. A másikon pedig Király Béla játszott Mészáros Csabival az oldalán (ezúttal Ádám Laci helyett), a Sipos Ányos/Pázmándi duo ellen. Ez a meccs sem volt sokkal szorosabb: 6/1 6/3-ra nyertek Béláék.

A vigaszon az első kiemelt pár a Kokavec Pisti/Albert Gabi kettős volt, akik a Csernus/Garamvölgyi párost múlták felül 7/5 6/0-ra. Alul pedig Halmy Zsolt és Seltenreich Győző jutott a döntőbe Béláékon keresztül 6/4 6/3-as arányban. A döntőben igy egy olyan mérkőzés jött létre ami idáig vigaszon még nem volt: konkrétan az hogy ők a főversenyen egymás ellen játszottak, ahol ugyebár a Halmy/Seltenreich kettős győzött. Most itt volt a lehetőség Pistiék előtt hogy revansot vegyenek. Ezt meg is tették, egy szintén rendkivül kiélezett meccsen. 6/2 1/6 (9) lett az eredmény a javukra, igy ők kapták meg az 1 pontot illetve a győzteseknek járó oklevelet.

Köszönöm hogy eljöttetek és örülök hogy jól éreztététek magatokat, várok mindenkit Február 21-22-én a következő Egyéni Versenyen!

 

Fenyő