Egyéni Verseny - 2016. Január
Boldog új évet mindenkinek!
Apróbb változtatásokkal de megy tovább a szekér, az idei első versenyen 36 jelentkező akadt, akik közül Hári Péter bizonyult most a legjobbnak. Nagyon kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze, Aranykéz utcai lakosból sem volt túl sok, de favágó se nagyon ragadott baltát. Mindezt azért emliteném meg mert rengeteg kiélezett, izgalmas meccset hozott ez a hétvége, fel is sorolnék párat ezek közül.
Szombaton 13:00-kor kezdtünk neki a selejtezőnek, amiben kereken 20-an küzdöttek a főtáblára kerülésért. A verseny egyetlen hölgy résztvevője sajnos hamar kipottyant (Pázmándi Peti volt a tettes), igy a továbbiakban szoknyákról nem esik szó. Megemliteném a verseny egyik új titánját - Király Nándit - aki viszont nagyon szépen menetelt: először Kővári Alexet, majd Szászi Bálintot búcsúztatta, végül a főtáblán Szilárdi Csabinak sikerült őt megállitania. Nándi édesapja (Zsolt) - szintén először tette tiszteletét nálunk - jól muzsikált szintúgy: a qualiban Hári Balázst ejtette ki, majd nagy csatában Mészáros Csabi ellen vérzett el. Péter Krisztián - aki a múltkori versenyről hamar kihúzta magát - most nagyon elemében volt. A Liget csapat megye II.-es magját gyakorlatilag hazavágta, konkrétan Horváth Pisti szaladt bele a késbe, majd a főtáblán Kokavec Pistinek tört bele a foga. Krisztiánt végül Schuszter Gergő küldte pihenőre a 8 közé jutásért.
Szombaton még pályára lépett Magyar Dávid, aki végülis 1 kézzel kardozta be magát másnapra Szilárdi Csabin keresztül. Kokavec Zoli ha nagy nehezen is de megverte Tölgyes Ádámot, igy másnap ő csaphatott össze Dáviddal a 4 közé jutásért. Szieber Zoli meg Tölgyes Pistit gyűrte le 4/0 4/2-re. Ezzel a Szombat ki is fújt, talán még annyit, hogy Schuszter Gergő sajnos feladta következő meccsét Hári Peti ellen, igy elmaradt a rangadó, amit nagyon szivesen megnéztünk volna. Sebaj, még fognak találkozni..
Vasárnap sok meglepetés nem született (amúgy se), de talán 1 azért mégiscsak összejött: ez Hamsik Gábor nevéhez fűződik, aki meccslabdáról kikapott - az amúgy aznap parádésan játszó - Kucsa Ervintől. Gabi igy legalább jöhet vigasztalódni a következő héten is. Ervin tartva a jó formáját Gáspár Lacit is igen megszorongatta, és nem sokon múlott azaz elődöntő. Vasárnap kezdte meg szereplését Körmöczi Csabi is Csernus Zsolt ellen. Őt még viszonylag könnyedén verte, de utána Szieber Zoli már megakadt a torkán. Nagyon jó kis taktikus meccs volt, amiből Zoli jött ki jobban: 4/3 4/3. Dávid tovább menetelve Kokavec Zolit hányta kardélre, de az elődöntőben - Szieber Zoli ellen - ő neki is csak statiszta szerep jutott. Nembaj azért ez igy is szép eredmény volt tőle fél karral. Felül a másik elődöntőben több dráma akadt: a Gáspár-Hári örökrangadóból ezúttal Peti jött ki jól, de bátran kijelenthetjük, hogy Laci kezében volt a sorsa super tiebreak 7/7-nél és 8/8-nál is. Mindkét pontban ziccerrel felérő ütéseket rontott Laci igy Peti került a döntőbe. Laci a 3. hellyel vigasztalódhatott, mivel Dávid a keze miatt már nem birta tovább.
A döntő szereplői a múltkori versenyen már összefutottak, igaz ott "csupán" a legjobb 8 között. Akkor Zoli nyert nagy csatában, igy kiváncsiak vártuk ezúttal mi lesz a történet vége. Hári Peti bosszúból jelesre vizsgázott ezen a versenyen, mert Laci után Zolikát is sikerült legyőznie (de talán még önmagát is). Persze nem ment simán (mint ahogy Laci ellen se), Zoli nem adta olcsón a bőrét (bár nagyon drágán se mivel már eléggé ki volt szegény), 4/1 2/4 (3).
Az Egyéni Vigasz 1 hétre rá (23-24-én) vette kezdetét 21 induló részvételével. Ha netán azt irtam volna, hogy a főverseny kiélezett meccseket hozott akkor erre a vigaszra nem is tudom milyen jelzőt használjak. Végső győztesnek nem sokan tippelték volna meg Mészáros Csabit ebben biztos vagyok, de teljesen megérdemelten vehette át az oklevelet, immáron másodjára. Aki esetleg nem látta a múlthéten Hamsik Gabit kikapni meccslabdáról, az most kárpótolhatta magát, mert sikerült ez a bravúr ismételten ezúttal Pécsi Réka ellen super tiebreak 9-7-ről. A többi mérkőzésen is volt bőven dráma, ha mind leirnám akkor az hosszabb lenne mint Katinka. Ehelyett az alábbi szimpatikus képpel zárnám a Januárt, amin végre a vigaszbajnok mellett egy hölgy is található.
Kimagaslóan a legjobb vigaszon vagyunk túl, gratulálok Csabinak a 2. vigaszgyőzelméhez, és Rékának a 2. helyhez igy az első versenyén! Találkozunk gyerekek Február 6-7-én, a Páros Versenyen!
Fenyő