Egyéni Verseny - 2015. Január
Szeretettel köszöntök mindenkit ismételten igy az új év elején!
2014. Januárjában indult el a versenysorozat, okosabbak már ki tudják számolni hogy igen, röpke 1 év már el is telt mióta megrendezésre került itt nálunk az első verseny. Azon 24 induló vett részt, ezt követően nyilván a ranglistán is 24-en szerepeltek. Most már stabilan meghaladja az indulók létszáma a 30-at (most 32 résztvevő volt jelen), a ranglistán pedig 80-an vannak! A mostani versenyre is jött 5 új lelkes versenyző, viszont 6 ember "kiesett" a ranglétráról, mivel minden megszerzett pont 1 évig örződik meg és ez a 6 ember tavaly Január óta nem tette tiszteletét nálunk. A 17-18.-i hétvégén került sor a főversenyre, a vigasz pedig a rákövetkező hét Szombatján (24.-én) zajlott le. Ezekről lenne akkor most pár mondat:
17.-én, Szombat délután 2 órakor vette kezdetét az idei első verseny selejtezője, Néveri Péter és Pázmándi Péter között. Az előbbi először tette tiszteletét nálunk, debütáló mérkőzését egyből abszolválta is 4/0 4/3-as eredménnyel. Ugyanennyire verte ellenfelét (Mészáros Attilát) Dobos Attila is, csak ő 1 órával később tette mindezt. A verseny egy másik új résztvevője (Jénaki Lajos) pedig Horváth Pistivel játszhatott a főtáblára kerülésért. Pisti készült a versenyre, igy 2 gémnél többet nem adott ellenfelének. 3 óra tájban lépett pályára Kővári Alex (aki immáron kiemelt volt a qualiban) Sipos Ányos ellen, de 2 gémnél többet neki sem sikerült szereznie. Keresztyén Olivér mikor megtudta hogy Abonyi Zolival játszik rögtön beteget jelentett, igy Zoli játék nélkül került fel a táblára. A titánok közül egyedüliként Hári Balázsnak sikerült túljutnia a selejtezőn, Hegedűs Zolit búcsúztatva. A selejtező 1. kiemeltje (Szabó Zoli) pedig kegyetlen volt Fercsik Jani ellen, gémet sem engedélyezett neki. A selejtező utolsó csatája Szentandrási Zsolt és László Robi között zajlott le. Robi szintén új arc a versenyeken, nem mellesleg racketlonozik, valószinűleg fogjuk őt is látni még a jövöben. Most nem sokat láthattuk szegényt mert Zsolti gyorsan hazavágta.
Késő délután kezdődtek meg a főtáblán a mérkőzések. Ezek közül az első meccs szintén Néveri Peti nevéhez fűződik és ismét sikerült nyernie, ezúttal Malek Zolit küldte hidegebb éghajlatra (verseny után nem sokkal sielni ment). Peti ezután már eléggé kész volt fizikailag, a 3. meccsét Magyar Dávid ellen már nemigen kérte: Dávid könnyedén jutott be a legjobb 8 közé és aznapra be is fejezte a testmozgást. Ezt követően Dobos Attila vérzett el Kokavec Zoli (Koko) ellen, majd a Sipos Ányos-Járási Botond tüzijátéknak az előbbi itta meg jobban a levét, Hári Balázs pedig Csernus Zsolt ellen mondta fel a szolgálatot. Horváth Pisti is kiesett a főtáblán rögtön Szántó Tibi ellen, Abonyi Zolit meg Kokavec Pisti (Kiskoko) búcsúztatta, mégha nem is olyan könnyen. Még két játékosnak sikerült nyernie az első körben azok közül akik feljutottak a qualiból: Szabó Zolinak (Domján Kazi ellen) és Szentandrási Zsoltnak (Kucsa Ervint verve). Mindketten tehát szépen meneteltek, de a végén csúnyán beleszaladtak a késbe: Zoli Hamsik Gabitól, Zsolt pedig Szabó Mikitől kapott bringát a hazajutáshoz.
A kiemeltek közül majdnem mindenki nyert: Hári Peti nagy nehezen de nyert Koko ellen, Dudás Csabi viszont simán hozta a papirformát Kiskoko ellen, Seltenreich Győző - aki szintén új résztvevője a versenynek - pedig Szántó Tibit verte el. A többi győztest ugye már emlitettem korábban (Hamsik Gabi, Szabó Miki, Magyar Dávid), igy most essen 1-2 szó azokról akiknek ez nem jött össze. Körmöczi Csabinak volt talán a legszarabb sorsolása az egész versenyen: első körben Járási Botonddal nézhetett farkasszemet, ami nem a legkönnyebb menet. Csabi ha jó formában van felül tudott volna kerekedni ellenfelén, de...nem volt jó formában. Botondnak meg minden jött. Amibe beleütött az ász lett vagy winner. A 2. setre összekapta magát azért Csabi és megnehezitette Boti dolgát, de a győzelem aznap nem jött össze neki. A másik mérkőzés ahol borult némileg a papirforma az a Kovács Peti-Csernus Zsolt meccsen történt. Super tiebreak 12-10-re nyert Zsolt, mecccslabdát is háritva! Petinek mostanában nem akarnak összejönni ezek a szoros meccsek. Szombaton lejátszottak még egy meccset a 4 közé jutásért: Szabó Miki kb. fél óra alatt búcsúztatta Győzőt a versenyből.
Másnap az alsó ágon Hári Peti menetelt tovább (Csernus Zsolton keresztül) az elődöntőbe, illetve Dudás Csabi aki először Hamsik Gabit, majd a döntőbe jutásért Hári Petit múlta felül, mindkettőjüket 4/2 4/1-re győzve le. A felül a 4 közé jutásért nagy csatára volt kilátás: Magyar Dávid-Járási Botond. Hát nem volt nagy derbi sajnos. Botondnak nem sikerült átmentenie szenzációs előző napi formáját, igy Dávid ellenállás és gémveszteség nélkül jutott be az elődöntőbe. Ott meg ő volt az akinek sikerült alulmúlnia önmagát: itt is egyoldalú mérkőzés lett a vége és Miki csupán 1 gémet vesztett a döntőig!
A 3. helyért a küzdelem Magyar Dávid és Hári Peti között zajlott le. Dávid láthatóan javult magához képest és 4/3 4/0-ra sikerült legyőznie Petit.
Na lássuk a döntőt! A múltkori versenyen ugye már találkoztak egymással a fiuk, ahol Csabi nyert nagy meccsben az elődöntőben, kiváncsian vártuk hogy most a döntőben Mikinek sikerült e vajon a visszavágás. Nagyon úgy tűnt az elején hogy nem sok keresnivalója van Csabi ellen (0/4), de a 2. set elején megkegyelmezett neki az ellenfél és segitett neki felállni a padlóról, eztán Miki simán hozta a settet (4/1). A 10-es tiebreakben pedig Csabi mintha ott se lett volna, már megtörte addigra magát rendesen. Ez a döntő abszolút a fejről szólt és Miki ebben aznap erősebbnek bizonyult, Csabinak igy nem sikerült kamatoztatnia technikai és életkorából adódó fölényét. Miki ezzel a versenygyőzelmével egy időre bebetonozta magát a tabella élén.
A következő Szombaton (24.-én), egy nap alatt lezajlott a Vigasz is. Amint azt már korábban emlitettem, annyi változás történt, hogy ezen már csak azok indulhatnak akik a legjobb 8-ba nem jutottak be (szemben azzal hogy aki az elődöntőig kiesik az jöhet). Ennek a nyitómeccse is Pázmándi Peti nevéhez fűződik, ám ezúttal nem ő hagyta el a pályát lógó orral, hanem Abonyi Zolinak engedte át most ezt a lehetőséget. Talán azért az öltözőben még utolérte őt, mivel a következő körben Kovács Peti ellen már nem sikerült a bravúr. Párostársa - Sipos Ányos - szintén hozta az első fordulót (Hári Balázs ellen), majd Koko állitotta le. Kucsa Ervin nagy formában érkezett Szombaton, hiszen Horváth Pistit és Kokavec Pistit iskivégezte. Körmöczi Csabi első kört nem játszott (2. kiemelt lévén), igy rögtön a 4 közé jutásért mérkőzhetett Szántó Tibi ellen. Ez nem tűnt nagy falat számára, majd az elődöntőben Ervint is székre ültette. Felül pedig Koko könnyedén jutott be a döntőbe, Kovács Petit búcsúztatva. Jött hát a döntő ahol nem lehetett megmondani ki nyer. Edzésen többnyire Csabi szokott nyerni és versenyen is egyszer már Csabi győzött bő 1 évvel ezelőtt. Nagyon jó, kiélezett mérkőzést hozott ez a derbi, ami Zoli győzelmével zárult végül. Jól játszott, megérdemelten nyert, ezzel megszerezve a hőn áhitott 1 pontot:)
Nagyon jó verseny(ek)en vagyunk túl, köszönöm hogy eljötettek, találkozunk Február 7-8.-án, a Páros Versenyen! Boldog Új Évet Midenkinek:)
Fenyő